Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel.: 06-30/497-4779

kedd, máj. 07, 2024

Felkészülés megkezdése

Megkezdődik a 2013/2014 -es szezonra való felkészülés a Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú Egyesület játékosainak.

2013 augusztus 8-val elkezdődik a Dombóvári Kosárlabda Suli csapatainak felkészülése a következő szezonra. Elsőként az U16-os (kadett) csapat kezdi meg napi két edzéssel az alapozást. Délelőtt, iskolakezdésig a Béke-parkban futóedzések vannak, illetve délután teremben készülnek fel a fiatalok.  Augusztus 12-én csatlakoznak a délelőtti edzésekhez az U18-as (junior) keret, illetve az NB II-es csapat nem dolgozó játékosai. A hónap közepén 15-én délután 19:30 kezdettel kezdi meg a kosárlabda teremben való felkészülést a felnőtt csapat.

   

2013 augsztus 26-án megrendezésre kerül a II.Kosársuli edzőtábor, ahol az U14 (serdülő), U12 (gyerek), U11 (kenguru), Törpék és a teljesen kezdő kosaras palánták kezdik meg a felkészülést, napi két játékos edzéssel. Ezen belül együtt lesz az összes korcsoportunk és edzők is, akik egymás munkáját segítik.

A Dombóvári Kosárlabda Suli edzői csapatához csatlakozott idén Pécsről hazatért Csapó István Márk testnevelőtanár és kosárlabda edző, valamint Szőke Balázs volt NBI-es kosárlabda játékos, többszörös magyar bajnok.

Dombóvári Kosárlabda Suli az alábbi csapatokkal nevezett a 2013/2014 Magyar Nemzeti Bajnokságra:

U11 (kenguru) "A" csapat     edző: Horváth Zsoltné Anikó és Csapó István Márk

U11 (kenguru) "B" csapat     edző: Tamás Péter

U12 (gyermek) csapat          edző: Lehőcz Márió

U14 (serdülő) csapat            edző: Reizinger Attila

U16 (kadett) csapat               edző: Halmai Balázs

U18 (junior) csapat                edző: Szőke Balázs és Halmai Balázs

NB II (felnőtt) csapat               edző: Szőke Balázs

 

HAJRÁ DOMBÓVÁR!  HAJRÁ DOMBÓVÁR!  HAJRÁ DOMBÓVÁR!  HAJRÁ DOMBÓVÁR!  HAJRÁ DOMBÓVÁR!

                                                                                                                                               

KAPCSOLATFELVÉTEL

Dombóvári Kosárlabda Suli


E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Postacím: 7200 Dombóvár, Tóth E.u.2.  Pf.: 88


 

Scroll to top