Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel.: 06-30/497-4779

péntek, március 29, 2024

U16- Regionális bajnokság Dombóvári Kosársuli KE-Kaposvári KK

Regionális Bajnokság Kadett 2015.11.27.

Dombóvári Kosársuli – Kaposvári KK Delfinek 71 – 62 (16-16, 22-15, 17-20, 16-11)
Dombóvár: Molnár M. 3/3, CSAPÓ ZS. 18, UZONYI 20, CSAPÓ T. 6, TÓTH T. 17 Cs: Takács A.-, Lalák V. 3, Szigetközi I.-, Kapinya I. 4, Kardos B.-, Pápai G.-, Törzsök Sz.-.

Csoportunk legnagyobb riválisát a Kaposvár csapatát láttuk vendégül. Ellenfelünk nem volt számunkra ismeretlen, hiszen a kiemelt selejtező sorozatban, Körmenden már találkozott egymással a 2 együttes ahol 10 pontos vereséget szenvedtünk. Akkor azt a célt tűztük ki, hogy a regionális bajnokságra, ezt a különbséget ledolgozva győztesen hagyjuk el a pályát. Ennek tudatában, nagyon jó szellemben és felkészülve kezdtük a találkozót. Elsősorban védekezésben remekeltünk és a lepattanó labdák megszerzése után, gyors kosarakat tudtunk szerezni. Ennek köszönhetően a negyed derekához érve, minimális 6 pontos előnyre tudtunk szert tenni. Azonban ellenfelünk is sebességet váltott és a negyed végére egalizálta az eredményt.
A 2. negyed kezdete előtt azt kértem a fiúktól, hogy jó védekezésünket tartsuk és próbáljunk gyors támadásokat vezetni, agresszívan a gyűrűt támadni. Szinte hiba nélkül, teljesítettük is a feladatot, ellenfelünk letámadással próbálkozott, amit rendre kitudtunk játszani és a félidőre 7 pontos előnyre tettünk szert.
A 2. félidőt is mi kezdtük jobban, a 6. percben már 12 pontos előnyt mutatott az eredményjelző, javunkra. Ekkor a vendégek edzője időt kért, és a folytatásban védekezést váltva, zónára állt át a
kaposvári csapat. Ez sajnos eléggé össze zavart minket, ebben az időszakban nagyon pontatlanul támadtunk és a negyed utolsó másodpercében a vendégek legjobb játékosa, Filipovity 3 pontos kosarával 4 pontra zárkózott ellenfelünk.
A záró negyedet is a Kaposvár kezdte jobban, ismét Filipovity volt elemében, zsinórban szerzett 4 pontjára, nekünk válaszul csak egyetlen büntető kosárra futotta. Így egyetlen pontra zárkózott az ellenfél. Gyors időkérést követően végre megtörtük a gólcsendet, Tóth Tamás előbb egy duplát süllyesztett el a gyűrűbe majd egy 2+1-es akció végén volt eredményes. Majd jött Molnár Martin és talán a legjobbkor dobta be csapatunk egyetlen 3 pontos kosarát ezen a mérkőzésen.  8-0 futással ismét 9 pontra növeltük előnyünket, amit jó védekezésünknek köszönhetően, már a mérkőzés végéig meg is tartottunk.
Óriási gratuláció jár az egész csapatnak, hiszen kitűzött célunkat elértük és le tudtuk győzni a
Kaposvár csapatát a két hónappal ezelőtti kudarc után. Úgy gondolom megérte a sok izzadság csepp az edzéseken, becsülettel elvégzett munka mindig megtérül. Ugyan ezt az utat kell folytatnunk, sok munka vár még ránk, dolgozunk tovább!!!!! HAJRÁ DOMBÓVÁR!

KAPCSOLATFELVÉTEL

Dombóvári Kosárlabda Suli


E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Postacím: 7200 Dombóvár, Tóth E.u.2.  Pf.: 88


 

Scroll to top