Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel.: 06-30/497-4779

csütörtök, március 28, 2024

U16- Zalaegerszegi KK-Dombóvári Kosársuli KE

Regionális Bajnokság Kadett 2015.12.07.
 
ZTE KK – Dombóvári Kosársuli 62 – 79 (21-22, 24-16, 11-19, 6-22)
Dombóvár: Molnár M. 7/3, CSAPÓ ZS. 22/9, UZONYI 31, CSAPÓ T. 11, Tóth T. 8 Cs: Lalák V. -, Szigetközi I.-, Kapinya I. -, Weich M -, Pápai G.-, Törzsök Sz.-.
 
Zalaegerszegre látogattunk a regionális bajnokság soron következő fordulójában. Az első negyedben fej-fej mellet haladt minkét csapat. Egymás után estek a kosarak, nem a védekezésé volt a főszerep ebben a játékrészben. A második negyedet nagyon gyengén kezdtük, védekezésünk egyáltalán nem működött és ellenfelünk is szinte hibátlanul dobott. Ennek köszönhetően a félidőben a hazai csapat 7 pontos előnyre tett szert (45-38). A nagyszünetben próbáltam felrázni a csapatot, és védekezést váltottunk. Ezzel teljesen össze zavartuk a hazai együttest, első kosarukat az 5. percben sikerült megszerezni, de addigra már nálunk volt az előny. Amit a negyed végéig növelni is tudtunk. A záró játékrészben maradt jó védekezésünk, mindössze 6 pontot engedélyeztünk a hazai csapatnak. Ennek is köszönhetően, a mérkőzés végére, főlényesnek mondható győzelmet arattunk. 
Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, következő mérkőzésünket szerdán a Rátgéber Akadémia ellen vívjuk hazai környezetben. HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!!

KAPCSOLATFELVÉTEL

Dombóvári Kosárlabda Suli


E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Postacím: 7200 Dombóvár, Tóth E.u.2.  Pf.: 88


 

Scroll to top